Ugrás a tartalomra

Két külföldi férfit vettek őrizetbe Magyarországon az FBI közreműködésével

Létrehozva
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együttműködésben őrizetbe vettek két Budapesten bujkáló férfit, akiket nemzetközi elfogatóparanccsal köröztek - közölte a rendőrség szombaton.
Kép
Forrás: librarius.hu

Közölték: az amerikai hatóságok átutalásos csalás bűntett elkövetése miatt adtak ki elfogatóparancsot egy 44 éves amerikai állampolgár ellen. A férfi által vezetett csoport amerikai befektetőktől összesen 3,5 millió dollár értékben csalt ki pénzösszegeket jelentős hozamú befektetések ígéretével, amelyeket azonban nem teljesítettek. A férfit a VIII. kerületben fogták el.

Szintén az Egyesült Államok körözte azt a 28 éves francia-izraeli állampolgárt, aki egy olyan nemzetközi bűnbanda tagja volt, amely több tízezer amerikai sértettet - jellemzően nyugdíjast - károsított meg kis összegű megtakarítások jelentős hozamú befektetésének ígéretével.  

A szervezetten működő elkövetők több országban - így Mauritiuson és Ukrajnában - is működtettek "hívásfogadó központokat" és erőszakos stílusban, vissza nem térő és egyszeri lehetőség ígéretével vették rá a magánszemélyeket az átutalásokra.  

Az elkövetők összesen 145 millió dollár kárt okoztak az amerikai sértetteknek. Az ebben az ügyben kiszabható büntetési tétel felső határa húsz év szabadságvesztés. A férfit a főváros VI. kerületében fogták el.

A rendőrök mindkét férfit kiadatási őrizetbe vették, az Egyesült Államok részére történő kiadatásukról a későbbiekben dönt a bíróság.
 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.