Ugrás a tartalomra

Nyolcvan évet kaptak a nyéstai ügy vádlottjai

Létrehozva
A Miskolci Törvényszék kedden hirdetett ítéletet a nyéstai emberölési ügyként ismertté vált büntetőperben, melyben egy vascsővel vertek agyon egy idős asszonyt, hogy tőle pénzt és élelmiszert szerezzenek.

A bíróság által megállapított tényállás szerint az ötfős társaság tagjai – három férfi és két nő – ugyanazon borsodi településen éltek, az egyik nő jól ismerte a nyéstai sértettet és annak szokásait is, többször kért tőle kölcsön.

A vádlottak 2017. április 9-én egymás társaságában tartózkodtak, amikor az egyik nő arra panaszkodott, hogy ha rövid időn belül nem tud pénzt szerezni és élelmiszert vásárolni, akkor a hatóságok elveszik tőle a gyerekeit. A társaság ekkor úgy döntött, a sértett idős asszonytól fognak pénzt szerezni, indulás előtt azonban a II. rendű vádlott férfi egy vascsövet vett magához.

A sértett a nyári konyhában aludt, amit a vádlottak a ház mögött található kert felől közelítettek meg. A két nő kint maradt figyelni az utcát, nehogy valaki megzavarja őket, míg a három férfi bement a sértetthez. Az idős asszony felébredt a zajra, így a II. rendű vádlott azonnal nekiesett és ütni kezdte a vascsővel, mindaddig, míg végül nem mozdult. A sértett az elszenvedett koponyasérülések következtében a helyszínen életét vesztette.

A három férfi ezután átkutatta az ingatlant, ahonnan élelmiszereket és néhány tízezer forint készpénzt hoztak el, majd a zsákmány szétosztását követően távoztak a helyszínről. Amikor hazaértek észlelték, hogy a bántalmazás során használt vascsövet a helyszínen hagyták, így még aznap este visszamentek érte, majd azt egy lakatlan telken található kútba dobták.

A bíróság a vádlottakat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt mondta ki bűnösnek. Az ítélet szerint az emberölést a sértettet vascsővel bántalmazó férfi tettesként, míg a további vádlottak bűnsegédként követték el.

A bíróság a vádlottakat szabadságvesztésre ítélte, a sértettet vascsővel bántalmazó férfival szemben 20 év, a további terheltekkel szemben 12-18 év fegyházbüntetést szabott ki.

A bíróság ítélete ellen a vádlottak és védőik, valamint az ügyész is fellebbezést jelentettek be. Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

A bíróság a vádlottak letartóztatását fenntartotta.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.