Ugrás a tartalomra

Elfogták a szalonnai emberölés gyanúsítottjait

Létrehozva
A nyomozók huszonnégy órán belül azonosították, majd elfogták azokat a férfiakat, akik összefüggésbe összehozhatók a Szalonnán történt emberöléssel.

Három szalonnai férfit hallgattak ki gyanúsítottként a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói 2019. november 5-én. A megalapozott gyanú szerint a férfiak 2019. november 4-én olyan súlyosan bántalmaztak egy 85 éves asszonyt szalonnai otthonában, hogy a sértett belehalt a sérüléseibe.

A rendőrség emberölés elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ügyben. Az eljárás eredményeként a nyomozók huszonnégy órán belül azonosították, elfogták, majd a főkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat, akiket a hatóság őrizetbe vett.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.