Ugrás a tartalomra

Brutálisan meggyilkolta – csak egy házban laktak…

Létrehozva
Beismerő vallomást tett a kőbányai gyilkosság feltételezett elkövetője.

Kihallgatása során beismerő vallomást tett a kőbányai gyilkosság feltételezett elkövetője, a 22 éves K. Dániel. Az egyik szomszéd vércseppeket látott egy első emeleti lakásnál és a folyosón is, ezután riasztották hétfő este a rendőröket ahhoz a Harmat utcában található kőbányai házhoz, ahol egy háromgyerekes anyát halálra késeltek. A rendőrség kedden egy közleményt adott ki, amely szerint sikerült azonosítaniuk a feltételezett elkövetőt, és még aznap este a XVII. kerületben el is fogták a férfit.

K. Dánielt emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, illetve vették őrizetbe.A támadó minden előzmény nélkül egy bozótvágó késsel vagdosta meg áldozatát. Csécsi Soma, a BRFK szóvivője a Népszavának azt mondta, hogy az áldozatot és a gyanúsítottat csak annyi kapcsolhatta össze, hogy egy házban laktak.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.