Ugrás a tartalomra

Ékszereket és pénzt loptak

Létrehozva
Elfogták azt a két férfit, akiket több betöréssel gyanúsítanak.

A Miskolci Rendőrkapitányság Betörési Alosztály, és a Bükk Bevetési Alosztály munkatársai február 6-án elfogták azt a két férfit, akik január elején a gyanú szerint öt alkalommal betörtek, és négyszer megkísérelték a betörést különböző miskolci, mezőkövesdi és egri lakásokba. Az 52 éves L. Attila és 29 éves L. Károly miskolci lakosok készpénzt, laptopot és különböző ékszereket tulajdonítottak el a betörések során.

A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói a férfiakat lopás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, majd L. Attilát őrizetbe vették.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.