Ugrás a tartalomra

Lefoglaltak 23 ezer doboz cigarettát

Létrehozva
- Mintegy 27 millió forint értékű adózatlan cigarettát találtak egy teherautóban az M3-as autópályán - írja közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A pénzügyőrök az M3-as autópálya egyik pihenőjében egy magyar teherautót ellenőriztek, aminek rakterét kartondobozokkal pakolták tele. A dobozok több ezer csomag adózatlan dohányt rejtettek. A sofőr a termékek eredetét nem tudta igazolni.

A NAV munkatársai a cigarettát lefoglalták és az ügyben költségvetési csalás miatt feljelentést tettek.
 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.