Ugrás a tartalomra

Kábítószer-kereskedő bűnszervezetet számoltak fel Észak-Magyarországon

Létrehozva
Kábítószer-kereskedő bűnszervezetet számoltak fel Észak-Magyarországon - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
Kép
fotó: police.hu

Öt férfi 2019 őszétől folyamatosan szerzett be különböző helyekről kábítószert, amelyet Miskolcon és környékén adott el fogyasztóknak és továbbértékesítőknek - írta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. Szombaton összehangolt akcióval Miskolcon, Nyékládházán és Mályiban elfogták őket.

A helyszíneken a nyomozók nagy mennyiségű kábítószert (az előzetes szakvélemény szerint amfetamint és marihuánát), valamint készpénzt és mobiltelefonokat foglaltak le. A bíróság hétfőn elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását - áll a közleményben.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.