Ugrás a tartalomra

Számlagyárat számolt fel a NAV - megyénk is érintett

Létrehozva
Ötven cégből álló, másfél milliárd forint költségvetési kárt okozó számlagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölték kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint egyetlen férfi koordinálta a bűnszervezetet, amely az ország különböző pontjain működő társaságoknak állított ki fiktív számlákat, a megrendelők igényeinek megfelelően reklámról, építőipari szolgáltatásokról vagy éppen gépjármű-értékesítésről.     

Két társaságnak több mint kétszáz fiktív magyar számlát állítottak ki, hogy azok így megkerülhessék  külföldről behozott és itthon forgalmazott autók után az áfafizetést. Előfordult az is, hogy több mint negyvenmilliós gumiabroncs-beszerzést, fagyállóvásárlást, autós termék értékesítését számolták el egy szlovák cég nevére szóló, áfa nélküli, nettó értékű számla alapján, miközben az árukat Magyarországon használták fel.     

A megrendelők átutalással fizettek, a számlagyár pedig ennek az összegnek a 8-12,5 százalékos jutalékkal csökkentett részét szinte azonnal vissza is juttatta a cégek képviselőinek. A jutalék miatt egyébként a megbízókat a NAV nemcsak költségvetési csalással, hanem vesztegetéssel is gyanúsítja, a számlagyár pénzt elfogadó tagjai pedig a költségvetési csaláson túl vesztegetés elfogadásáért is felelhetnek - közölte az adóhatóság.     

A NAV pénzügyi nyomozói összesen hatvan, a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható Bács-Kiskun, Békés, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Pest megyei, valamint budapesti személyt hallgatnak ki a napokban.     
Az akcióban zár alá vett ingatlanok és járművek értéke a költségvetésnek okozott másfél milliárd forintos kár egy részét fedezi. A gyanúsítottak az elkövetési értéktől függően akár húsz év szabadságvesztéssel is büntethetők - olvasható a közleményben.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.