Ugrás a tartalomra

Csak a könnygáz állította meg az áruházi garázdákat

Létrehozva
A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt vádat emelt három férfival szemben.
Kép

A vádirat szerint, a vádlottak 2020. január 21-én délután ittas állapotban mentek vásárolni az egyik országos áruházlánc tiszaújvárosi üzletébe, ahol minden indok nélkül hangoskodni, kiabálni kezdtek. A vádlottak cselekményét észlelte az áruház egyik dolgozója, aki szabadidejében szintén ott intézte a bevásárlást. A férfi rászólt a vádlottakra, hogy viselkedjenek normálisan, mire szóváltás alakult ki közöttük és a vádlottak közül ketten lökdösni kezdték őt. Az eseményeket látva a dulakodásba bekapcsolódott harmadik társuk is, aki többször megpróbálta megütni a megtámadott férfit, végül a vádlottak együttes erővel a földre rántották, ahol közösen ütötték, rugdosták. A cselekménynek végül az áruház  biztonsági őrének beavatkozása vetett véget, aki könnygázzal fújta le a vádlottakat, eközben azonban a vádlottak egyike őt is megütötte.

A könnygáz használata miatt az áruházat ideiglenesen, a szellőztetés idejére ki kellett üríteni.

A vádlottak által bántalmazott férfiak 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek, azonban a sérelmükre elkövetett könnyű testi sértés vétsége miatt nem terjesztettek elő magánindítványt.

A vádlottak kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.

A járási ügyészség vádiratában a büntetlen előéletű elkövetőkkel szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban közérdekű munka büntetés  kiszabására tett indítványt a bíróságnak.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.