Ugrás a tartalomra

Pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Diósgyőrben

Létrehozva
A Miskolci Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 44 éves miskolci férfival szemben.

A gyanúsított előzetes szóváltást követően bántalmazott egy férfit, majd a nála lévő gáz riasztó pisztollyal megfenyegette a sértetett, illetve egy másik férfit, majd elmenekült a helyszínről.

A rendőrök a bejelentést követően rövid idő alatt azonosították és elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. Személyi sérülés nem történt – mondta el érdeklődésünkre Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.