Ugrás a tartalomra

Rendőrkézen a kifosztó nő és az őt kirabló férfi

Létrehozva
Öt percen belül egy helyen két bűncselekmény történt Miskolcon, a rendőrök mindkét elkövetőt azon nyomban elfogták.

Kifosztás bűntett gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 61 éves helyi nővel szemben. A gyanúsított június 24-én 10 óra 5 perckor Miskolcon, a Baross Gábor utcában egy földön alvó férfi zsebéből elvett valamivel több mint harmincezer forintot. A nő próbált továbbállni, de egy 56 éves férfi elé lépett, megütötte a nőt, majd erőszakkal elvette a korábban megszerezett pénzt.

A Miskolci Rendőrkapitányság a 61 éves nővel szemben kifosztás bűntett, míg az 56 éves szintén miskolci férfival szemben rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.
 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.