Ugrás a tartalomra

Verekedni hívták, de majdnem megölték

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt két férfi és két nő ellen emberölés bűntettének kísérlete és könnyű testi sértés vétsége miatt.
Kép

A vádirati tényállás szerint az egyik férfi vádlott 2018. október hónap végén, a kora délutáni órákban Miskolcon átment egy szomszédos házba, ahol az ottani lakos családtagok négy férfi és egy nő italoztak, zenét hallgattak.

A vádlott fölényesen és kihívóan viselkedett az ott tartózkodókkal, és egy korábbi sérelme miatt az egyik férfit rövid szóváltás után verekedni hívta. A kihívott fél kijelentette, hogy nem fél a vádlottól, ezért vele együtt kiment a házból az utcára, őt az apja és egy másik férfi rokona követte. A vádlott azonban hazaszaladt szemben lévő lakásukra, és onnan egy baseball ütővel tért vissza családtagjai, a további három vádlott kíséretében, akik mindannyian botokkal voltak felfegyverkezve.

Valamennyi vádlott azonnal rátámadt az egyébként erősen ittas sértett férfira, a náluk lévő eszközökkel a fején, és a védekezésül felemelt karján ütlegelték.
A sértett védelmében az őt kikísérő rokona megpróbált beavatkozni és a baseball ütővel támadó vádlottat egy időre lefogta, azonban a másik férfi vádlott-társ egy bottal feléje ütött, így a lefogott vádlott kiszabadult a szorításból, és a baseball ütővel a sértettet olyan erővel ütötte tarkón, hogy az eszméletlenül a földre rogyott.

A sértett védelmében az apja is megpróbált közbelépni, de a baseball ütős vádlott őt is fejen akarta ütni, de csak a karját találta el 8 napon gyógyuló sérülést okozva. Az apa könnyű testi sértés vétsége miatt hatályos magánindítványt terjesztett elő.

Még a sértett földre kerülése előtti bántalmazás során a vádlottak mindannyian fenyegetőztek, a sértettet elsődlegesen kihívó vádlott azt kiabálta, hogy „megdöglessz, szét ütöm az agyadat!”, illetve később „remélem meghalt!”, míg az egyik nő vádlott-társa pedig azt, hogy „remélem, nem marad meg, megérdemelte!”.

A sértett a bántalmazások eredményeképpen 8 napon túl gyógyuló többszörös koponyacsonttörés sérüléseket szenvedett el, melyek közvetlenül életveszélyes állapotot eredményeztek. A halálos sérülés kialakulásának reális esélye is fennállt, elmaradása csak a véletlennek köszönhető.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő valamennyi vádlottal szemben börtönbüntetést és mellékbüntetésként közügyektől eltiltást indítványozott.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.