Ugrás a tartalomra

Az internetes zaklatás évekre összetöri az áldozatokat

Létrehozva
A fiatalokat célzó internetes zaklatás (cyber bullying) évekre összetöri az áldozatokat – mondta Ormos Zoltán internetes szakjogász hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Kép

A szakértő felsorolása szerint ilyen zaklatásnak minősül a kiközösítés, a csúfolás, a hazugságok terjesztése, a rágalmazás és becsületsértés, súlyos esetekben a szexuális jellegű, a gyerekeket, tiniket nem teljes öltözetben mutató képek közzététele. Utóbbiak jelentős büntetési tétellel fenyegető bűncselekmények – fűzte hozzá.

Közölte: tíz gyerekből csak egy mer beszélni a sérelmeiről, amelynek okai között említette, hogy így az is kiderül, mennyi időt töltenek internethasználattal. Ormos Zoltán szerint az internetes zaklatás ellen a szülők azzal is tehetnek, ha korlátozzák a gyerek képernyő előtt tölthető idejét.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.