Ugrás a tartalomra

Felgyújtották a nyilvános WC-t

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatalkorú férfi ellen rongálás vétsége miatt.
Kép
(Fotó: pixabay.com)

A vádirati tényállás szerint a vádlott 2016. április hónap közepén a vádirattal nem érintett társával, valamint egy gyermekkorú lánnyal és fiúval Szentistván településhez tartozó parkban lévő közösségi célú épületben kialakított nyilvános mozgássérült WC-be különféle éghető anyagokat hordtak be, azt meggyújtották, melynek következtében tűz keletkezett, és az öblítőtartály teteje és egy tisztítókefe elégett.

Amíg a helyiségben égett a tűz, a vádlott az illemhely ajtajába három alkalommal belerúgott, amitől a műanyag ajtó lapján lyuk keletkezett, illetve az ajtótok vasalata kiszakadt, ezzel mintegy 150 000 Ft összegű kárt okozott, e vonatkozásban az önkormányzat polgári jogi igényt terjesztett elő.

Az ügyészség az új büntetőeljárási törvény szerinti büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében – figyelemmel arra, hogy a bűncselekmény 3 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő – az ügy megítélése egyszerű, a vádlott szabadlábon van, tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben a büntetlen előéletű vádlottal szemben próbára bocsátás intézkedést indítványozott azzal, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy annak tartama alatt a fiatalkorú pártfogó felügyelet alatt áll.

 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.