Ugrás a tartalomra

Féltékeny volt, kézzel és seprűnyéllel verte halálra élettársát

Létrehozva
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt egy 49 éves férfi ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

A vádirati tényállás szerint a vádlott és a sértett nő korábban házastársak voltak, három gyermekük született, majd elváltak, azonban 2019 februárjától, a börtönből szabadulását követően, a nő újból együtt élt a vádlottal Kazincbarcika külterületén, egy hétvégi házban.

Mindketten italozó életmódot folytattak, ennek okán rendszeresen összevesztek, verekedtek egymással. A vádlott féltékeny volt a nőre, mivel többször napokon keresztül nem ment haza aludni, és más férfiakkal létesített szexuális kapcsolatot.

2019 májusában a sértett nő Kazincbarcikán, több helyen is alkoholt fogyasztott, lerészegedett, az utcán elesett, fején és kezén zúzódásos, horzsolásos sérüléseket szenvedett. A vádlott és a sértett többször is találkoztak, minden alkalommal vitatkozni kezdtek, de tettlegességig nem fajult a helyzet.

Kép
Illusztráció!

Az egyik ilyen vitájuk során rendőri intézkedésre volt szükség, hogy szétválasszák őket. A délutáni órákban lakóhelyükön ismételten összevesztek, a vádlott felelősségre vonta a nőt az ittassága miatt, illetőleg számon kérte, hogy hol volt három napig, mire a sértett elismerte, hogy más férfinál volt. A vádlott erre kézzel, illetőleg seprűnyéllel több esetben közepes erővel megütötte a sértettet fején, hátán, végtagjain, számos zúzódásos és bevérzéses sérülést okozva.

Az átlagost meghaladó testi és lelki gyötrelemmel járt bántalmazások eredményeként a nő a helyszínen elhalálozott. Az elszenvedett sérülések és a halál beállta között közvetlen oki összefüggés van.

Az ügyészség a más ügyben szabadságvesztés büntetését töltő erőszakos többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványozott a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával, mellékbüntetésként pedig közügyektől eltiltásra tett indítványt – olvasható a Miskolci László főügyész által jegyzett közleményben.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.