Ugrás a tartalomra

Villamos elé vágott a kerékpáros

Létrehozva
Baleset történt a sétálóutcában, sokáig állt a villamos forgalom.
Kép

Hosszú időre megbénult a villamosforgalom szerdán délelőtt Miskolc belvárosában. Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvívője érdeklődésünkre elmondta negyed 12-kor - az elsődleges adatok szerint - a Villanyrendőr közelében egy kerékpáros figyelmetlenül vágott az ott közlekedő villamos elé, amely elsodorta. A kerékpáros könnyebb sérüléseket szenvedett, a helyszínelés ideje alatt a Szinvapark/Centrum és a Malomszög utca villamosmegállók között villamospótló autóbuszok közlekedtek. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.