Ugrás a tartalomra

Gyermeket gázolt a kerékpáros, majd elhajtott a helyszínről

Létrehozva
A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik a kerékpáros azonosításához.

A rendőrök keresik azt a biciklist, aki még július 29-én délután ütött el egy gyermeket az Erzsébet téren. A gyerek megsérült, a kerékpáros ennek ellen ére megállás nélkül hagyta el a helyszínt - írja a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája.

A Miskolci Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen személy ellen.

A rendőrök azt kérik, hogy aki információval rendelkezik a bűncselekmény elkövetésével, illetve elkövetőjével kapcsolatban hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenyég-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 Telefontanú zöldszámán vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.