Ugrás a tartalomra

Fejvadászok kapcsolták le a szökésben lévő bankrablót

Létrehozva
Az elfogott N. Zsolt társával 2009-ben a főváros XXIII. kerületében fegyverrel rabolt ki egy bankfiókot. A megszerzett pénzzel, valamint a biztonsági őrtől elvett fegyverrel a két férfi elmenekült – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu-n.

A tetteseket 2010 februárjában Budapesten elfogták a BRFK nyomozói, és mindkettejüket letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság, de a fegyintézetbe egyikőjük sem vonult be.

A rablópáros egy tagját, N. Pétert 2020. április 28-án a Terrorelhárítási Központ segítségével fogták el a KR NNI munkatársai, N. Zsoltot augusztus 19-én kerítették kézre.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.