Ugrás a tartalomra

Elrendelték a borsodnádasdi emberölés vádlottjának letartóztatását

Létrehozva
A Debreceni Ítélőtábla szerdán elrendelte a borsodnádasdi emberölés vádlottjának letartóztatását.

A letartóztatást a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig rendelték el – közölte a táblabíróság szóvivője az MTI-vel.

Fórizs Ildikó tájékoztatása szerint az ügyész a perbeszédében azt indítványozta, hogy az ítélőtábla aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondja ki a vádlott bűnösségét és jelentősen súlyosítsa a büntetését.

A vádlottat az elsőfokú bíróság gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt ítélte el. Miután azonban az ügyész a szerdai tárgyaláson módosította a vádat, a vádlottnak és védőjének lehetősége nyílt arra, hogy az ügyészi indítvány megismerése, a perbeszédre felkészülés, illetve további bizonyítási indítvány érdekében kérjék a tárgyalás elnapolását. Ennek helyt adott az ítélőtábla, az ügy tárgyalása szeptember 10-én folytatódik Debrecenben – jelezte a szóvivő.

Az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék márciusban úgy döntött, hogy nem szándékos, hanem gondatlan emberölést követett el az a fiatal férfi, aki 2017 szeptemberében Borsodnádasdon vízgyűjtő aknába dobta eszméletlen lányismerősét, aki emiatt vízbe fulladt. A bíróság nem jogerős ítéletével négy év szabadságvesztésre ítélte a büntetlen előéletű 24 éves vádlottat.

A bíróság ítéletét a vádlott és védője tudomásul vette, ugyanakkor az ügyész a gondatlan emberölés minősítésének megváltoztatásáért és a büntetés súlyosításáért fellebbezést nyújtott be.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.