Ugrás a tartalomra

Miskolci kamaszlányt vettek őrizetbe a rendőrök

Létrehozva
Erőszakkal és fenyegetéssel akarta elvenni egy kislány mobiltelefonját a lépcsőházi liftben egy tizenhat éves lány.
Kép

A megalapozott gyanú szerint a kamasz lány szeptember 22-én 16 óra után az utcán követni kezdett egy tíz éves kislányt, akivel először az egyik társasházba, majd az ott üzemelő liftbe lépett be együtt.  A liftben megpróbálta erőszakkal elvenni a gyermek mobiltelefonját,  majd életveszélyesen megfenyegette. A készüléket a sértett dulakodás közben elejtette, és - mivel a felvonó még nem indult el - gyorsan felkapta, és kiszállt. Ezt követően felszaladt a lépcsőházban, és elmondta szüleinek a vele történteket. A kislány nevelőapja az utcán utolérte, és a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta a támadót.

Kép

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vétele mellett -  indított eljárást a 16 éves helyi tinédzserrel szemben.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.