Ugrás a tartalomra

Lefejeztek egy történelemtanárt Franciaországban

Létrehozva
Lefejeztek egy férfit a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban péntek késő délután. Az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot – írja az MTI a francia hatóságok információira hivatkozva.

Az elkövető a nyílt utcán késsel támadt áldozatára, majd lefejezte. A rendőrség egy közeli településen végzett a támadóval, aki állítólag a rendőrökre is rátámadt. A francia rendőrség tájékoztatása szerint az áldozat egy középiskolai történelemtanár volt.

A rendvédelmi szervek egyik forrása úgy tudja, hogy Mohamed-karikatúrát mutatott az iskolai órán.

Egy másik rendőrségi forrás közölte: szemtanúk beszámolói szerint az elkövető az Allahu akbar kiáltást hallatta.

Franciaországot évek óta iszlamista merénylethullám sújtja, amelyben több mint 250-en vesztették életüket. Szeptember végén késsel megsebesítettek két embert a Charlie Hebdo korábbi párizsi szerkesztőségének közelében, ahol 2015-ben két merénylő meggyilkolt tizenkét embert. A szeptember végi támadás fő gyanúsítottja a francia szatirikus hetilapon akart bosszút állni Mohamed-karikatúrák közlése miatt.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.