Ugrás a tartalomra

A megemlékezés biztonságára koncentrál az ELBIR kiadványa

Létrehozva
A hírlevél fontos baleset-és bűnmegelőzési tanácsokat is ad, amelyeket a temetői látogatások során érdemes megfogadni.

A Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezésére 2005 júliusában hozták létre az Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszert (ELBIR). Ennek jelent meg a legújabb hírlevele, ami többek között felhívja a figyelmet arra is, hogy a rendőrök mindenszentek és a halottak napján megerősített szolgálatot látnak el, ezzel is biztosítva, hogy gondtalanul, nyugodtan teljenek a megemlékezés napjai.

Az ELBIR tanácsai:

- Mielőtt útnak indul, ellenőrizze, hogy a lakás/ház ajtóit, ablakait bezárta-e, a meglévő riasztót bekapcsolta-e.

- Tájékozódjon a temetők nyitva tartásáról, a temetőbe történő behajtás és parkolás rendjéről. Idejében induljon útnak, kalkuláljon a megnövekedett forgalommal, a parkolók telítettségével. Tervezze meg a meglátogatandó temetőkhöz vezető utat.

- Próbálja meg elkerülni a nagyobb csoportosulásokat, hiszen köztudott dolog, hogy a zsebtolvajok a nagy tömegben “dolgoznak”.

- Ne hagyja az utolsó pillanatra a bevásárlást, a temetők előtti virágárusok nagy tömeget vonzanak. Míg Ön virágot válogat, a zsebtolvaj elemelheti a farzsebben, táska tetején elhelyezett pénztárcát.

- A tömegközlekedési eszközökön fokozott figyelemmel utazzon ebben az időszakban is. Ne feledje, hogy ilyenkor mindkét keze foglalt a virágok és szatyrok miatt. Nem szokatlan a buszon, vonaton, villamoson, hogy az emberek a megszokottnál közelebb állnak egymáshoz. Éppen ezért értékeit, okmányait lehetőleg a ruházat belső zsebeiben tárolja, ahol azok nehezen hozzáférhetők a zsebtolvaj számára.

- A temetők környékén számoljanak a megnövekvő gyalogos és gépjárműforgalommal. Akár gépkocsival, akár gyalogosan közlekednek, tegyék ezt még nagyobb körültekintéssel, türelemmel. Ne “megszokásból” közlekedjenek, figyeljék az aktuális közlekedési jelzéseket, már elindulás előtt tájékozódjanak a várható változásokról.

- Ne feledjék: Látni és látszani! Láthatóságunkat nagyban növeli, ha nem teljesen sötét ruházatban indulunk útnak, illetve ha fényvisszaverő ruhadarabot viselünk (mellény, karkötő, prizma), illetve kerékpáros közlekedés során a bicikli kötelező felszerelései rendben működnek (küllőprizmák, fényvisszaverők, első és hátsó lámpák).

- Mindenszentek idején a temetők környezetében megnövekedő gépjármű forgalom a gépkocsi feltörők legfőbb célpontjai.

- A temetőhöz gépjárművel érkezők, a járműtől való távozás előtt győződjenek meg annak zárt állapotáról.

- A jármű riasztó berendezését ­amennyiben rendelkezésre áll­ minden esetben üzemelje be.

- Ne hagyjon csomagot, értéket, mobiltelefont, személyes iratot a jármű utasterében.

- A virágokat, koszorúkat, mécseseket ne rakja ki napokkal korábban, mivel vannak olyan elkövetők, akik azok eltulajdonítására specializálták magukat.

- A síremléknél még rövid időre se hagyja őrizetlenül a táskáját, miden magára hagyott érték vonzó lehet az alkalmi tolvajok számára.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.