Ugrás a tartalomra

Olvasóink Bécsből jelentik: „nem félünk, ezt az örömet nem adjuk meg nekik"

Létrehozva
Nagyon feszült estéről, félelem nélküli aggódásról nyilatkoztak Bécsben élő, tanuló olvasóink.

Miskolci születésű olvasónk, Bence egy bécsi belvárosi kollégiumban lakik, pár percre attól a helytől, ahol a támadás történt. – Szerencsére mindenki biztonságban van már, akit ismerek, de a tegnap este nagyon feszült volt – mondta el megkeresésünkre. – Többen kávézókban, éttermekben ragadtak, őket hajnali egy-kettő között engedték haza rendőri kíséretben. Egy barátom pont a Schwedenplatznál járt, hallotta a lövéseket, egy társasházba tudott csak bemenekülni. Nagyon megnyugodtunk, amikor rendbe visszaért a kollégiumba.

Biztonságban

Bence hozzátette, hajnalig folyamatosan hallották a rendőrségi helikoptereket és szinte minden bevethető rendőr szolgálatban van. – Így kicsit biztonságosabbnak érezzük a helyzetet, a belvárosban szigorúan veszik a kijárási tilalmat. Ezt leszámítva én is csak a hírekből értesülök.

Egy másik olvasónk, aki nem szerette volna, ha nevét közzétesszük, azt írta: ma reggel utazott volna vissza Bécsbe. A munkahelyén home office-t rendeltek el, egészen péntekig, online tartják a kapcsolatot a munkatársakkal. Úgy tudja, hogy az iskolákat is bezárták a hétre.

Kép

„Azért egy kicsit megijedtem”

„Szerencsére tegnap éppen otthon voltam, mert a hétfői napot kiadták tanítási szünetnek a dolgozóknak. Egyébként ott dolgozom a Karlsplatznál és általában estig bent vagyok, mert később kezdek” – mondta el a minap.hu érdeklődésére a megyéből származó Tímea (kérte, csak a keresztnevét írjuk le), aki évek óta Bécsben él és dolgozik.

– Először, amikor küldték az itteniek a híreket, akkor azt hittem, valami kisebb lövöldözés, de aztán hamar világossá vált, hogy itt valami sokkal komolyabbról van szó. Egész este néztem a híreket. Azért egy kicsit megijedtem, hiszen azon a környéken, ahol lövöldöztek, nap mint nap sokat járok - tette hozzá.

Tímea elmondta még, bár eredetileg nem így tervezték a munkahelyén, de a történtek miatt kedden is otthon kell maradniuk az egyetem dolgozóinak. „Én nem is tenném most ki a lábamat, mert alapvetően három kilométerre lakom a történtektől, borzalmas belegondolni, hogy akár ott is lehettem volna. Szóval aggódom, de félni nem félek, ezt az örömet nem adom meg ezeknek a szemeteknek” – zárta gondolatait Tímea.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.