Ugrás a tartalomra

Megütötte a villamosvezetőt

Létrehozva
A villamost és vezetőjét is megrúgta, illetve megütötte az a miskolci férfi, akivel szemben a rendőrség büntetőeljárást indított.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 31 éves felsőzsolcai férfivel szemben. Az incidens november 16-án 17 óra körül Miskolcon, a Széchenyi István úti megállóban történt, mivel a villamosvezetője a közösségi közlekedésre alkalmatlan állapotban lévő férfit nem akarta felengedni a járműre. A férfi dühében bántalmazta a villamosvezetőjét, illetve megrugdosta a járművet is.

A Miskolci Rendőrkapitányságra előállított férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.