Ugrás a tartalomra

Globalizációellenes feliratú autóval hajtottak neki a berlini kancellária kapujának

Létrehozva
Az eset szerdán történt, az autó sofőrjét őrizetbe vették.

A német főváros rendőrség vizsgálja, hogy a sofőr szándékosan hajtott-e neki a hivatal épülete körüli kerítés kapujának. Az incidens idején az épületben tartózkodott a német kormány több tagja is.

A Bild című lap beszámolója szerint politikai indíttatású támadás történhetett. Erre utal, hogy az autó egyik oldalán az „Átkozott gyermek-, és idősgyilkosok”, a másik oldalán pedig a „Le a globalizációs politikával!” felirat olvasható.

Kép
„Átkozott gyermek-, és idősgyilkosok” | Forrás: index.hu/Fabrizio Bensch/Reuters

A lap szerint ugyanezzel a sötét kombival 2014-ben is nekihajtottak a kancellári hivatalán főkapujának. Akkor az egyik oldalon a „Le a gyilkos klímaváltozással!”, a másikon a „Szeretlek, Nicole” felirat állt, ugyanolyan betűkkel, amilyenekkel a szerdai üzeneteket elhelyezték.

A 2014-es esetben az autó kis sebességgel hajtott neki a kerítésnek, sérülés nem történt, a 48 éves sofőrt őrizetbe vették.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.