Ugrás a tartalomra

A rendőrség figyelmeztet, az unokázós csalók is készülnek az ünnepekre

Létrehozva
Azt kérik, készítsük fel a nagyszülőket, hogy ne verhessék át őket.


Ezt a videót a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr Főkapitányság tette közzé: egy átveréssel próbálkozó telefonáló például egy idős nő nem létező fiára, majd elhunyt férjére, végül kizárásos alapon a lányára hivatkozott, azért, hogy pénzt csaljon ki tőle. Nem sikerült!

A megyei kapitányság folyamatosan nagy hangsúlyt fektet arra, hogy felhívják a lakosság figyelmét: akihez olyan telefonhívás érkezik, amelyben a telefonáló arról tájékoztatja, hogy hozzátartozóját baleset érte, mindig kezelje kellő körültekintéssel. Mielőtt pedig bármilyen átutalást, vagy egyéb tranzakciót kezdeményezne, vegye fel családtagjával a kapcsolatot, és ellenőrizze az esemény valódiságát. 


- A leghatásosabb megoldás, ha a jótanácsokat elmondanák az unokák, a felnőtté vált gyerekek, a szomszédok, a kollégák azoknak az időseknek, akik egyedül élnek, vagy egyéb kockázati tényezők miatt könnyebben válhatnak sértetté - írják.


Hozzáteszik: a Miskolci Hívásfogadó Központba (112) befutott telefonhívások összesítése alapján elmondható, hogy a csalók elképesztő arcátlanságokat is bevetnek az idősek ellen. Egy édesanyának azt mondták, addig nem engedik el balesetben érintett fiát, amíg nem ő fizet nekik. Egy nagyapától hatmillió forintot kértek, mert fia balesetet szenvedett, a férfi közölte, hogy nincs ennyi pénze. Később újra hívták, hogy este jönnek a pénzért. Hiába, hiszen az idős férfi felhívta az ingyenesen hívható 112-es telefonszámot.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.