Ugrás a tartalomra

Szabadulása napján ismét a bűn útjára lépett

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 25 éves férfival szemben, aki a korábban rablás miatt kiszabott börtönbüntetéséből történt feltételes szabadságra bocsátása napján újabb vagyon elleni bűncselekményt követett el.

A vádirat szerint, a férfi június 21.-én az egyik dunántúli büntetés-végrehajtási intézetből történt szabadulását követően Miskolcra utazott. Délelőtt 10 óra körül, a miskolci autóbusz pályaudvaron – miközben a vádlott a lakóhelyére tartó buszra várakozott – megszólította őt egy nő és cigarettát kért tőle. Mivel a vádlottnál nem volt cigaretta, ezért a nővel együtt elindultak a közeli dohányboltba.

Útközben, az egyik kocsiállásnál a vádlott felfigyelt egy padon alvó férfira, akinek a mobiltelefonja a pad előtt a földön hevert. A vádlott kihasználva a sértett védekezésre képtelen állapotát, a pad előtt elhaladva felvette a földről és eltulajdonította a mobiltelefont.

Az ügyészség a büntetett előéletű, különös visszaesőnek minősülő férfit kifosztás bűntettével vádolja és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint a legutóbbi büntetése kapcsán alkalmazott feltételes szabadság megszüntetésére és a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárására tett indítványt a Miskolci Járásbíróságnak.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.