Ugrás a tartalomra

Négy elhagyott kiskutyán segített a rendőr

Létrehozva
Lakossági bejelentés alapján jelent meg a Tokaji Rendőrőrs járőre a Tokaj és Tiszaladány közötti útszakaszon vasárnap délelőtt.
Kiskutyák rendőr
Forrás: police.hu

Itt egy autóval közlekedő férfi várta őt, aki elmondta, hogy négy kóborló kiskutyát talált az út szélén. Takács Imre r. törzsőrmester átvette a gazdátlan kutyusokat, majd – a környék átvizsgálása után – beszállította a rendőrőrsre. A rendőrségi épületben megetette és ellátta az ebeket, majd azokat – mivel a gazdájukat nem sikerült felkutatni – egy sárospataki kutyaotthon vezetőjének a gondoskodására bízta.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.