Ugrás a tartalomra

Csaknem százhúszezer forintot költött el más bankkártyájáról

Létrehozva
A gyanúsított még augusztusban egy pénztárca ellopását követően huszonegyszer fizetett az abban talált bankkártyával. Kár volt, a rendőrök azonosították, és elfogták a nőt. 

Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás, valamint lopás miatt kell felenie a bíróságon egy 46 éves sajószentpénteri asszonynak. A megyei rendőr-főkapitányság közleménye szerint agyanúsított még az elmúlt évben, augusztus 7-én egy alkalmi ismerősétől lopott el egy pénztárcát Sajószentpéteren, a Petőfi utcában.

A bukszában egy bankkártya, valamint egy bevásárló kártya volt. A nő a kártyákkal még aznap huszonegy alkalommal vásárolt, illetve fizetett - különböző fogyasztási cikkekért - több sajószentpéteri üzletben; a lopott fizetőeszközökkel így csaknem százhúszezer forintot költött el. 

A főkapitányság közölte, a rendőrök a nyomozás eredményeként az elkövetőt azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Az ügyben szükséges eljárási cselekményeket a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.