Ugrás a tartalomra

Bukták a drogot meg a luxusautókat is

Létrehozva
„Droglabort” számoltak fel a fővárosi és a miskolci nyomozók csütörtökön. De nemcsak drogot, hanem 45 millióért luxusautókat is lefoglalt a rendőrség.

A gyanú szerint az elkövetők álnéven bérelt lakást használtak a kábítószer előállításához és tárolásához. Öt luxusautót és 21 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök.

Egy lakásbetörés-sorozat kapcsán mentek ki csütörtök reggel a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály és a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói egy budapesti lakásba, ahol egy droglabor fogadta őket – olvasható a rendőrség honlapján.

Az eljárás során kiderült, hogy a XI. kerületi lakást álnéven bérelte ki M. Attila, aki ellen négy elfogatóparancs is érvényben volt. Őt és társát a nyomozók még aznap elfogták.

A rendőrök a drogbiznisz miatt kibérelt lakásban és a feltételezett elkövetők tartózkodási helyén összesen három kilogramm marihuánát és öt kilogramm amfetamint találtak, ezek értéke 21 millió forint. Ezen kívül hordókban és edényekben tárolt – kábítószer előállításához szükséges – vegyszereket, valamint 45 millió forint értékben luxusautókat is lefoglaltak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói a 43 éves M. Attilát és a 46 éves P. Lászlót kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Ez is érdekelhet

Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.