Ugrás a tartalomra

Családi tragédiához vezetett az új pszichoaktív anyag

Létrehozva
Rendszeresen új pszichoaktív anyagot fogyasztó fiával veszett össze megint az az édesapa, aki a vita hevében megszúrta gyermekét Körömben.
Kép

Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 49 éves körömi férfival szemben.

A gyanúsított körömi házukban január 18-án 6 óra előtt előzetes szóváltást követően megszúrta 21 éves fiát, akit később életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. A nyomozás adatai szerint a családi vitát az váltotta ki, hogy a sértett újfent pénzt kért szüleitől, hogy abból új pszichoaktív anyagot vehessen.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a szabadlábon védekező 49 éves férfit, egyben vizsgálják a bűncselekmény pontos körülményeit.

 

Ez is érdekelhet

Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.