Ugrás a tartalomra

Megitták az áldomást, aztán megverték az eladót

Létrehozva
A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy 44 éves és egy 33 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt.

A vádlottak tavaly februárban egy borsodi kistelepülésen lévő családi házukban egy ló megvásárlását ünnepelték, megvendégelve az eladó férfit.

Az elfogyasztott alkoholmennyiségtől a férfi könnyíteni akart magán, ezért kiment a ház udvarára, azonban a két vádlott utána ment és fa karókkal hátulról rátámadt. 

A sértett ijedtségében a kerítést átugorva kiszaladt az utcára, de a vádlottak üldözték és utolérve a ruházatánál fogva ráncigálták, illetőleg a karókkal tovább ütötték. 

A sértett végül egy idegen portára menekült be, ahová már nem követték. 

A bántalmazás következtében a sértett 8 napon belüli sérüléseket szenvedett el, és könnyű testi sértés vétsége miatt magánindítványt terjesztett elő. 
  
Az ügyészség – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben a vádlottak közül a büntetlen előéletű idősebb vádlottal szemben pénzbüntetést, míg a büntetett előéletű fiatalabb vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott. 

Ez is érdekelhet

Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.