Ugrás a tartalomra

Rendszeresen lopott kerékpárokat Miskolcon

Létrehozva
A megalapozott gyanú szerint egy férfi öt biciklit tulajdonított el Miskolcon másfél hónap alatt. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Kép

A Miskolci Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 48 éves helyi férfival szemben.

A gyanúsított 2020. július 23-a és szeptember 8-a között öt kerékpárt tulajdonított el Miskolc különböző közterületeiről.

A bicikliket tulajdonosaik minden esetben lezárták, - kerékpártárolóhoz, kerítéshez rögzítették – de az elkövető a zárakat elvágta és így tudta elvinni a kétkerekűeket.

A Miskolci Rendőrkapitányság a nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

 

Ez is érdekelhet

Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.