Ugrás a tartalomra

Gyermekpornográfiával gyanúsítanak Budapesten egy szudáni nőt

Létrehozva
Egy szudáni nő mobiltelefonján gyermekpornográf felvételeket, budapesti lakásán több millió forint értékű kábítószert találtak – tette közzé kedd reggel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a police.hu oldalon.
Kép
Képünk csak illusztráció Forrás: pixabay.com

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság január 11-én tett feljelentést, mert egy 45 éves szudáni nő mobiltelefonján gyermekpornográf felvételekre bukkantak. Gyanúsítottként hallgatták ki a külföldi állampolgárt, akinek budapesti tartózkodási helyén harmincnégy kábítószergyanús, úgynevezett nyelőkapszulát, a helyszíni gyorsteszt alapján kokaint találtak a kibernyomozók. A vegyész szakértő valószínűsítette, hogy a kapszulák hatóanyagtartalma jelentős mennyiségű. A lefoglalt kábítószer becsült feketepiaci értéke több mint harmincmillió forint – áll a közleményben. A nőt őrizetbe vették.

Ez is érdekelhet

Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.