Ugrás a tartalomra

Bicskás rablás egy szál cigarettáért

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 16 éves és egy 14 éves fiatalkorú férfi ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt.
Kép
Képünk illusztráció.

A vádirat szerint a vádlottak 2020. október hónap közepén a délutáni órákban Ózdon, az Autóbusz-pályaudvar várótermében találkoztak a kiskorú sértett fiúval, aki köszönt is nekik, mivel a fiatalabbik vádlottat ismerte, egy iskolába jártak.

Az üdvözlést a vádlott viszont azzal viszonozta, hogy cigarettát kért a sértettől, aki erre elővette cigarettatárcáját és megmutatta, hogy nála csak egy szál maradt, azt nem adná oda. A vádlott azonban el akarta venni a cigarettát, de a sértett zsebre tette a tárcát. Ekkor azonban beavatkozott az idősebbik vádlott-társ és azzal fenyegette meg a sértettet, hogy nála van olyan, amire az emberek jobban hajlanak, valamint azt is mondta, hogy bajok lesznek. Ezután a hátizsákjából egy összecsukható bicskát vett elő, azt szétnyitotta, ettől a sértett megijedt. Be akart menekülni a váróterembe, de a fiatalabbik vádlott a ruházatánál fogva visszahúzta őt, mire félelmében inkább odaadta neki a cigarettát.

Az ügyészség a fiatalkorú vádlottakkal szemben javítóintézeti nevelés elrendelését indítványozta.

Ez is érdekelhet

Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.