Ugrás a tartalomra

Négy dílert fogtak el a nyomozók Borsodban

Létrehozva
Az új pszichoaktív anyaggal kereskedő férfiakat a rendőrök őrizetbe vették.
Kép
Forrás: police.hu

Új pszichoaktív anyag miatt folytat eljárást az Edelényi-, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság, és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Alosztálya összesen négy férfival szemben.

Az elmúlt időszakban, azaz elfogásáig egy 37 éves edelényi férfi Izsófalván, Edelényben és a környező településeken árulta a szert, továbbá egy 28 éves szendrői férfi helyben terített. A harmadik, 43 éves szendrői díler Edelényben és vonzáskörzetében kereskedett a tiltott anyaggal, az úgynevezett Herbál és Ható nevezetű szerrel. Mezőkövesden egy 38 éves férfi helyben és a Zsóry-üdülőtelepen elfogásáig legalább nyolcszáz átadást bonyolított le a vevőkörében.

Ez is érdekelhet

Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.