Ugrás a tartalomra

Élettársa dühítette fel, nekiment a belváros berendezéseinek

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 25 éves férfi ellen garázdaság és rongálás vétsége miatt.
Kép
Képünk csak illusztráció

A vádirat szerint a vádlott 2020. március hónap közepén a hajnali órákban, ittas állapotban Miskolc belvárosában sétált élettársával, azonban összevesztek és a vitából fakadó dühében az egyik vendéglátóegység előtt kihelyezett összecsukható napernyő beton talpnehezékeit kiemelte és földhöz vágva összetörte. Ettől még nem csillapodott le Indulata, így tovább ment, és egy másik kávézó előtt kirakott kaspókat rugdosott fel, amelyek szintén eltörtek.

A vádlott a cselekményével több mint 50 000 Ft összegű rongálási kárt okozott. Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben pénzbüntetést indítványozott.

Ez is érdekelhet

Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.