Ugrás a tartalomra

Vádat emeltek egy szurkolót fél szemére megvakító labdarúgó ellen

Létrehozva
Végrehajtandó szabadságvesztést indítványoz az ügyészség egy labdarúgóval szemben, aki a vádhatóság szerint 2020 októberében vizes palackkal fejbe dobott egy szurkolót, s a drukker az egyik szemére megvakult - közölte a Somogy Megyei Főügyészség.

Azt írták, hogy az eset a Somogyvár-Kaposmérő megyei másodosztályú labdarúgó mérkőzésen történt azután, hogy a 34 éves játékost lecserélték a meccs második félidejében.

A garázdaság miatt büntetett előéletű férfi a kispadra kerülve összeszólalkozott a tőle néhány méterre álló vendégszurkolóval, majd a nála lévő palackkal nagy erővel fejbe dobta a drukkert.

A műanyag flakon felsértette a szurkoló bal szemének szaruhártyáját, így erre a szemére elvesztette a látását.

Az ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a labdarúgó ellen és azt kérte a bíróságtól, hogy ítélje három év börtönbüntetésre és ugyanennyi időre tiltsa el sportrendezvények látogatásától, amennyiben az előkészítő ülésen elismeri a bűncselekmény elkövetését.

Ez is érdekelhet

Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.