Ugrás a tartalomra

Kamionba rejtve szállították a kábítószert Spanyolországból

Létrehozva
A Miskolci Törvényszék jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószerkereskedelem bűntettének kísérlete miatt szabadságvesztésre ítélte azt a két férfit, akik egy kamionba rejtve több kilogramm kábítószert csempésztek Magyarországra 2018-ban.

A bíróság által megállapított tények szerint a vádlottak korábbról ismerték egymást, mindketten életvitelszerűen Spanyolországban tartózkodtak. Megállapodtak, hogy Spanyolországból kábítószert fognak csempészni Magyarországra, és azt itthon értékesítik. Terveiknek megfelelően az egyik vádlott – a gépkocsivezető tudta nélkül – a Spanyolországból hazánkba tartó kamion rakterében elrejtette az illegális anyagokat, majd maguk is hazautaztak és itthon várták a kábítószert szállító kamiont. 2018. augusztus 6-án mindketten arra a miskolci telephelyre mentek, ahol a kamion tartózkodott. A sofőr figyelmét elterelve éppen kivették a kamionban elrejtett több kilogramm kábítószert - hasis gyantát és kokaint - tartalmazó táskát, amikor tetten érték őket. A táskában talált kábítószert a nyomozóhatóság lefoglalta.

A bíróság az I.r. vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérlete és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 7 év szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra, a II.r. vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérlete miatt 6 év szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság a lefoglalt kábítószert elkobozta. A büntetés kiszabásakor enyhítő körülmény volt, hogy a vádlottak cselekménye kísérleti szakban maradt, tehát a kábítószer nem került illegális kereskedelmi forgalomba.

Az ítélettel szemben a vádlottak és a védők fellebbeztek, a büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.