Ugrás a tartalomra

Lezárták a kazincbarcikai késes rablás ügyét

Létrehozva
Egy fiatalkorú késsel fenyegetve vette el egy kazincbarcikai járókelőtől a táskáját. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Kép
Képünk csak illusztráció

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy tizenhét éves fiúval szemben. A gyanúsított 2020. november 7-én az esti órákban a Kazincbarcikán sétált, majd meglökött egy mellette elhaladó fiatalembert, aki ezt szóvá tette. A vita közben  táskáját a földre tette, amit a gyanúsított magához vett. Amikor a sértett azt visszakérte, a tizenhét éves egy konyhakést elővéve megfenyegette őt, majd a táskával elfutott.

A rendőrök fél órán belül elfogták az elkövetőt.

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.