Ugrás a tartalomra

Ginszeng és cápaporc készítményt zsákmányolt

Létrehozva
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki két üzletbe is betört Miskolcon. Egy gyógynövény szaküzletből például cápaporcot, és ginszeng-készítményt is magával vitt - olvasható a rendőrség közleményében.
Kép

Lopás bűntett elkövetésének, illetve lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 51 éves helyi férfival szemben, aki március 15-én 18 óra és 20 óra között betört egy miskolci fotószaküzletbe, aminek a kirakatát betörte, de nem vitt el onnan semmit. Ezután egy gyógynövényszaküzlet ablakát zúzta be, ahonnan különféle termékeket, köztük cápaporc készítményt, zöld teát, és egy laptopot vitt magával.

Kép

A Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrsének munkatársai, a Tiszai pályaudvaron még aznap azonosították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit előállítottak rendőrségre. Az elkövető további bűncselekmények elkövetésével is gyanúsítható.

Kép

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.