Ugrás a tartalomra

Vádat emeltek a miskolci kerékpártolvaj ellen

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 48 éves férfi ellen lopás bűntette és lopás vétsége miatt.

A vádirat szerint a vádlott 2020. július hónap végétől szeptember hónap első napjaiig Miskolc területén különböző helyszínekről – jellemzően a reggeli órákban – olyan kerékpárokat tulajdonított el, amelyek mindegyike el volt látva vagyonvédelmi eszközökkel.

Július hónap végén egy söröző elől közlekedési táblához sodronyzárral rögzített kerékpárt vitt el a sodronyzárat levágva. Augusztus hónap elején egy áruház kerékpártárolójából lakatlevágással, valamint a hónap végén egy szórakozóhely elől ugyancsak kerékpártárolóból szintén lakatlevágással tulajdonította el a közlekedési eszközt. Szeptember hónap elején egy épület ereszcsatornájához lakatolt kerékpárt a vagyonvédelmi eszköz levágásával vitt el, illetőleg szintén ebben az időszakban a pályaudvar melletti trafóház rácsához rögzített kerékpárt is a lakatot levágva eltulajdonította.

A vádlott jellemzően minden esetben a kerékpár megőrzésére szolgáló zárszerkezetek is magával vitte.

Az egyes kerékpárok értéke 25 000 Ft-tól 80 000 Ft-ig terjedt.

Az ügyészség a büntetett előéletű letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.