Ugrás a tartalomra

Felniszettet és cipőt loptak

Létrehozva
Az egyenruhások a helyszín közelében elkapták a két férfit, akik megpróbálták elrejteni a szajrét. Nem sok sikerrel, a rendőrök azokat is megtalálták.
Kép
Forrás: police.hu

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 21 éves és egy 20 éves helyi férfival szemben - írja szombati közleményében a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája. 

Az elkövetők március 27-én 1 óra előtt Miskolcon, a Torontáli és a Tátra utcákban található lakásokhoz tartozó pincékből négy darab könnyűfém felnit, és egy pár cipőt loptak el. 
- A járőrök a bejelentést követően a helyszín közelében elfogták a két férfit, majd az eltulajdonított és elrejtett dolgokat is megtalálták - írják.

Az elkövetőket az egyenruhások előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.
 

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.