Ugrás a tartalomra

Bezárta a szobába, majd késsel követelte a sértett pénzét a gyanúsított

Létrehozva
A Kazincbarcikai Járásbíróság letartóztatását rendelte el annak a gyanúsított férfinak, aki a lakásába hívta ismerősét, majd kést fogott rá és elvette a pénzét.

A rendelkezésre álló adatok szerint a sértett férfi az édesanyjától kapott 20 eurot  március 24-én Izsófalván forintra akarta váltani, amikor az utcán találkozott a gyanúsítottal, akivel korábbról ismerték egymást.

A gyanúsított arra kérte a sértettet, hogy menjen vele a lakására, mert segítségre lenne szüksége. A két férfi bement a házba, ahol a gyanúsított a szoba ajtaját bezárta, az ajtó elé állt, majd felszólította ismerősét, hogy adja át a kabátját, mert fel akarja próbálni. A sértett átadta a ruhadarabot a gyanúsítottnak, aki a zsebeket átkutatva megtalálta a két 10 euros bankjegyet. Egyiket elvette, a másikat visszaadta a sértettnek azzal, hogy ne szóljon a rendőröknek.

Ezután a sértett nadrágját is átkutatta, de annak zsebeiben nem talált semmit, ezért kést fogott a sértettre és hangosan követelte, hogy adja át az összes pénzét, miközben kétszer arcon ütötte. A hangoskodásra felfigyelt a házban lakó nő, aki bement a szobába, így a sértettnek sikerült elmenekülnie a házból. Távozása közben a gyanúsított azzal fenyegette meg a sértett férfit, hogy ha szól a rendőröknek elkapja és megveri. A sértett az otthonából értesítette a rendőrséget, majd a gyanúsított házához ment és közölte vele, hogy eltekint a feljelentéstől, ha visszakapja a pénzét. A gyanúsított a pénzt visszaadta, így a sértett kára megtérült.

A gyanúsítottal szemben rablás bűntette miatt indult eljárás, mely cselekmény akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A kiszabható büntetés mértékére figyelemmel tartani kell attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne; vagy a sértett, esetleg más tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítás eredményességét. A felsorolt indokok miatt a bíróság egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.