Ugrás a tartalomra

Letartóztatták a rablással gyanúsított fiatalokat

Létrehozva
A Miskolc belvárosában vehette el a kiskorú sértettől a hangszóróját az a két fiatalkorú gyanúsított, akiknek április 6-án letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak április 3-án este a Centrum Áruház környékén szólították meg a kiskorú sértettet és két barátját azzal, hogy adjanak nekik cigarettát, valamint 200 forintot. A három fiatal távolabb ment a gyanúsítottaktól, azonban ők kiabálva veréssel fenyegették őket. A sértett barátai elfutottak, a gyanúsítottak az egyedül maradt fiatalt tovább fenyegették, levetkőztetését, megverését helyezték kilátásba. A kiskorú a közelben lévő otthona felé indult, azonban a gyanúsítottak követték, útközben a nála lévő pénzről kérdezgették, majd megállították és ütésre emelt kézzel értékeit követelték. Mivel a sértett nem teljesítette a gyanúsítottak kérését, egyikük belenyúlt a nadrágja zsebébe és elvette az abban lévő hangszórót, végül mindketten távoztak a helyszínről. A sértettnek 4.500.- forint kára keletkezett.

A fiatalkorú gyanúsítottakkal szemben rablás miatt indult büntetőeljárás, ezért életkoruk miatt 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetőek. A kiszabható büntetés mértéke, illetve a gyanúsítottak kedvezőtlen személyi körülményei miatt tartani kell attól, hogy szabadlábra kerülésük esetén megszöknének, elrejtőznének a hatóságok elől. Továbbá egyikük esetében a bűnismétlés veszélye is fennáll. Mindezek okán a bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását, melyet javítóintézetben kell végrehajtani. 

A bíróság döntését a jelenlévő gyanúsítottak és védőik tudomásul vették.


 

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.