Ugrás a tartalomra

Összeverte élettársát, börtön várhat rá

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 27 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.

A vádlott élettársával és annak előző kapcsolatából született két kiskorú gyermekével Ónodon egy családi házban lakott albérletben de 2018-tól a kapcsolatuk megromlott, gyakran vitatkoztak a vádlott féltékenysége miatt. 2019. júniusában egy ballagáson összevesztek, ezért a sértett egyedül hazament az albérletükbe, magára zárta az ajtót és lefeküdt aludni.

A később hazaérkező vádlott, mivel nem tudott bemenni, betörte a ház ajtaját, majd a szobában fekvő élettársát azonnal bántalmazni kezdte, lehúzta az ágyról, fején és testfelületén többször ököllel megütötte.

Másnap a sértettet felkereste egy ismerőse, aki látta a sérüléseit, és azokat telefonjával lefényképezte, a fotókat pedig azonnal elküldte a nő nővérének, aki rendőri segítséget kért. Az intézkedés során a sértettet kórházba szállították. 

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül és túl gyógyuló sérüléseket, életveszélyes koponyaűri vérzést szenvedett el. 

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.