Ugrás a tartalomra

Villamosvezetőre támadt

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt.

A vádlott tavaly novemberben egy miskolci villamoson utazott ittas állapotban lehajtott fejjel, amiről az egyik utas azt hitte, hogy rosszul van, és értesítette a villamos vezetőjét. 

A vezető a megállóban odament a férfihez, és felszólította, hogy szálljon le a szerelvényről, mert nincs utazásra alkalmas állapotban, ezután lekísérte a járműről. Amikor a villamos elindult volna, a vádlott belerúgott az első ajtóba. A vezető kinyitotta az ajtót, leszállt a járműről, hogy ellenőrizze történt-e károkozás, ekkor viszont a férfi odalépett hozzá, és egymást követően két alkalommal, ököllel mindkét arcfelén megütötte, majd elszaladt. 

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.
 

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.