Ugrás a tartalomra

Hátba szúrta barátját a közös italozás végén

Létrehozva
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a lakásán tartott összejövetelen, a hátán megszúrta egy késsel az általa meghívott egyik vendéget.

A vádlott tavaly novemberben késő este egyedül italozott a mezőkövesdi lakásában, majd 23 óra után, invitálására csatlakozott hozzá a későbbi sértett, aki magával vitte néhány ismerősét is. A másnap hajnalig tartó közös italozásnak az vetett véget, mikor az ittas állapotban lévő vádlott belekötött az általa meghívott barátjába amiatt, hogy egy olyan személyt is a lakására hívott, aki neki nem volt szimpatikus.

Közöttük először dulakodás alakult ki, melynek során előbb nekiestek egy álló tükörnek, majd ráestek az ágyra úgy, hogy a sértett került felülre. Miután a sértett felállt, távozni akart és elindult kifelé a házból, a bejárati ajtónál a férfi utolérte és a nála lévő 10 cm pengehosszúságú késsel hátba szúrta.

A sérültet a jelenlévő ismerősei elsősegélyben részesítették, orvosi ellátásra azonban csak később, a délelőtti órákban jelentkezett.

A szúrás következtében a hátán 8 napon belül gyógyuló, 5 cm mélységű sérülést szenvedett, azonban a cselekmény a ténylegesen bekövetkezettnél súlyosabb, 8 napon túl gyógyuló sérülés okozására volt alkalmas, és a vádlott szándéka arra is irányult.

A járási ügyészség a büntetlen előéletű férfival szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Mezőkövesdi Járásbíróságnak.

 

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.