Ugrás a tartalomra

Előzetesben a tapétavágós rabló

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság szerdán elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki két kiskorú társával együtt vette el a sértett értékeit.

A gyanúsított és társai május 2-án délután Miskolcon a Bajcsy-Zsilinszky és a Baross utca kereszteződésében találkoztak az arra sétáló sértettel, aki telefonját a kezében tartva épp zenét hallgatott. A férfi a földre tette táskáját, hogy kezet tudjon fogni, majd az egyik kiskorú elkérte tőle a telefonját és zsebre tette. A másik kiskorú ekkor magához vette a táskát és a közeli villamosmegálló felé futott. Az értékeit visszaszerezni igyekvő sértett közölte, hogy értesíti a rendőrséget, amikor a gyanúsított egy tapétavágó kést vett elő és megfenyegette, hogy „vége lesz, ha szólni mer a rendőröknek”. A gyanúsított felszólítására a sértett a pénztárcáját is átadta.

A gyanúsítottal szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult eljárás, mely cselekmény akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A kiszabható büntetés mértékére figyelemmel feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne; az elkövetés során tanúsított fenyegető magatartása alapján ugyancsak feltehető, hogy a sértett tanút megfélemlítené és ezzel a bizonyítást veszélyeztetné, illetve személyi-anyagi körülményei miatt tartani kell attól is, hogy a büntetett élőéletű férfi ismét bűncselekményt követne el.

A felsorolt indokok miatt a bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
 

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.