Ugrás a tartalomra

Szélvédőt tört a féltékeny nő

Létrehozva
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy 46 éves nő ellen garázdaság miatt.

A vádlott és élettársa 13 éve élnek együtt. Egy decemberi napon nem a közös lakóhelyükre ment munka után a férfi, hanem egy rokonánál töltötte az éjszakát, de közben telefonon üzenetet küldött a vádlottnak, hogy a továbbiakban már nem akar tőle semmit, és hagyja békén. 

Másnap délután a nő megjelent az ingatlanon és kérdőre vonta élettársát, hogy miért nem ment haza, mire a férfi közölte vele, hogy már nem akar együtt élni vele. Ebből szóváltás alakult ki közöttük, a vádlott azt feltételezte, hogy megcsalták, mire az élettársa próbálta nyugtatni. 

A vádlott ekkor viszont kiindult az udvarról, és útközben a kerítés mellől felvett egy 95 cm hosszú kerítéslecet, odament az élettársa által használt autóhoz, a kerítésléccel két alkalommal ráütött a hátsó szélvédőüvegre, amely azonban nem sérült meg. 

Az élettársa odaszaladt hozzá és megpróbálta hátulról lefogni, illetőleg arrébb húzni, hogy ne üsse tovább az autót, de a sáros útfelületen megcsúsztak, földre estek. A nő felállt és a kerítésléccel nagy erővel elkezdte ütni az első szélvédőt, és az élettársa hiába kérlelte, hogy hagyja abba, addig ütötte, amíg az be nem tört. Ezután eldobta a lecet és távozott.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben pénzbüntetést indítványozott.


 

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.